A Királyréti Hajtánypálya járművei - alapleírás

A Királyréti Hajtánypálya járműállományát jelenleg négy hajtány alkotja, ez azonban nem jelenti azt,
hogy a látogatók mind a néggyel találkozhatnak, hiszen az üzemtől függően kerülnek forgalomba
állításra. Előfordul hogy hajtányaink más kisvasúti vonalon vendégeskednek, vagy éppen
karbantartás alatt állnak.
Hajtányaink: kék, sárga, szürke, zöld. Volt egy ötödik hajtányunk is, amely piros színű volt.

Hajtányainkra az előírások szerint maximálisan 4 felnőtt személy ülhet fel. Ettől a számtól el tudunk
tekinteni, hogyha kisebb gyermekek utaznak (mondjuk 3 felnőtt és két kisgyerek koncepcióban).
Hajtányaink öntömege eltérő, 100 - 120 kg közötti.
Nyomtáv: 760 mm.
Meghajtás: emberi erővel.
Tengelyek száma: 2, kerekek száma tengelyenként 2.


Az irányítás

Az első ülés helyében stilárisan kerékpárnyergeket találunk, összesen kettő darabot. A nyergek alatt
pedálok vannak, amelyeknek a lánca összeköttetésben áll a hajtányok hátsó tengelyével, és a fogas-
kerekek segítségével a pedálokon való tekerés közben a hátsó tengely kerekei meghajtásra kerülnek
és ezáltal hozható mozgásba a hajtány. A pedálok csak egyirányú tekerést tesznek lehetővé,
és eltérően a mai kerékpároktól, nincsen váltási lehetőség. Külön kormányszerkezetre nincsen szükség,
mivel a jármű kötött vasúti pályán közlekedik.

A fék berendezése

Minden egyes hajtányon található egy hidroalikus fék, amelynek segítségével a menetsebesség
csökkenthető, vagy a hajtány megállítható. A berendezést a nyergek előtti kapaszkodó biztonsági
vason középen található fékkarral lehet üzembe léptetni, amely szerkezetileg a motorkerékpárok és
kerékpárok fékkarjához hasonlít. A berendezéshez szükséges fékolaj tartály a fékkar mellett található,
és ennek folyadékszintje rendszeresen ellenőrzött. Amennyiben a berendezés nem hozza a kívánt
fékhatást, úgy a fékkart többször meg kell húzni, amíg meg nem keményedik, és a hibát jelezni kell
a hajtánypálya kezelőjének. A féktárcsa az első tengelyen került elhelyezésre, így a kar meghúzásakor
a hajtány első tengelyén lévő kerekeket lehet megfékezni. A használati szabályzat értelmében olyan
sebességet kell választanunk, amely menetsebesség esetén egy esetlegesen előbukkanó akadály
előtt meg tudunk állni hajtányunkkal. Felhívjuk a figyelmet, hogy a hajtányok fékútja jelentősen
nagyobb, mint a közúton közlekedő gépkocsiké, kerékpároké, motorkerékpároké, amelynek
fizikai hátterét a sinen való közlekedés szolgáltatja. Kiváltképpen hosszabb a fékút csapadékos
időjárás esetén (eső, hó, harmat). A hosszabb állás esetére a fékkar gumipánttal rögzíthető,
így a hajtány nem mozdul el, ha elengedik a fékkart. Ennek használata helycsere vagy egyéb
okból történt hosszabb megállás esetén, amikor a személyek elhagyják a hajtányt, kötelező!

Az ülések

A hajtányokon elől egymás mellett két darab nyereg található, amelyekre 1-1 fő ülhet. Ezek
gyakorlatilag kerékpárnyergek. Magasságuk bizonyos keretek között állítható. Főbb szempont
a nyereg magasság beállításánál a rajta ülő személy lábhossza. A legideálisabb, hogyha a pedál
legalsóbb állapotában nyújtott lábbal elérhető. Ekkor tudjuk a legnagyobb erővel, minimális
erőbefektetéssel meghajtani a hajtányt.

A hajtányokon hátul egy fapad található, amelyre maximum 2 felnőtt vagy 4 14 éven aluli gyermek ülhet, a
hajtánypálya kezelőjének utasításai szerint. Az itt ülő személyek nem vesznek részt a hajtány
irányításában, pusztán utasok. Az ülések falécekből készültek, akárcsak a Királyréti Erdei Vasút
ülései, anyaguk puhafa, amely a kényelmes utazást teszi lehetővé.


Első a biztonság - az ehez kapcsolódó berendezések

Kapaszkodó rudak. A hajtányon mind az első nyergek, mind a hátsó pad előtt kapaszkodó rudak
lettek elhelyezve, amelyek mind menetközben, mind a felszálláskor elősegítik a biztonságos
hajtányozást.
Karfák. A hátsó pad két szélénél karfák is vannak, amelyek meggátolják az oldalirányú kiesést.
Bukókeret. A hajtány alján, néhány centiméterre a talajtól bukókeretek kerültek felszerelésre.
Ezek egy esetleges siklás esetén a sinen tartják a járművet, és meggátolják a vasúti töltésről való
leesést. Erre a biztonsági kiegészítőre eddig nem volt sokszor szükség.

A kék hajtány

A sárga hajtány

A szürke hajtány

A zöld hajtány

A pirosas sárga hajtány